Mivel a lakás a lapostetős épület legfelső szintjén található, a zárófödém megnyitásával egy felülvilágítót tudtunk építeni az egyébként legmélyebb, legsötétebb területen. A teherhordó szerkezetből négy Bohn téglát tudtunk az állékonyság megtartása mellett kiemelni, ezáltal a török fürdők hangulatát idéző fénybetörések jöttek létre a zuhanyzóban. A mennyezetet később sem takartuk el, látható a Bohn tégla az addig csak könyvekből ismert keresztmetszete, a teljes szerkezet, és az is, ahogy a korábbi lakók a teret használták, a régi kábelek nyomvonalai, egykori falszínek a rétegek halvány kontúrjai mentén, s előtűntek a hiánygazdaságban eszkábált kényszermegoldások nyomai. Így vált a plafon egyfajta tájképpé, esztétikailag is gazdagítván a teret.

A padlón mindenhol csúszásmentes dekorbeton felületet építettünk, ezáltal is erősítve a belső tér integritását. Törekedtünk az anyagszerűségre, minden felületen „igazi” anyagot használtunk, a konyhapult és a fürdőszoba polc mészkőből (márvány), a konzolos munkaasztal és a mosdó tartószerkezete vasból, a konyhaszekrény katedrál üvegből készült. Ezek az „igazi” anyagok az idők során öregedni fognak, az évek nyomot hagynak rajtuk, így a belső tér megőrzi történeti kontinuitását, híd jön létre múlt és jövő között.

A falak, a bútorok, a padló, s még a látszó elektromos szerelvények is halvány szürke színt kaptak, mely mindig reflektálja a napszak természetes fényeit, vagy az esti mesterséges világítás színvilágát – így egy változó atmoszféra jön létre, harmóniában az aktuális természetes hangulattal. A lakás legmélyebb pontján a falat egyetlen hatalmas tükör takarja, ami pont szembe került a szoba üveg erkélyajtajával, így a tér még tágasabbnak és világosabbnak hat, mintha a lakást területét megduplázták volna. A dekor-világítások rejtett vonalmenti lámpák, melyeket függőlegesen telepítettünk, fényük az üvegfalon és esetenként a nedves padlón is tükröződik, a helyiséget magasabbnak, és tágasabbnak érezzük.